A mai keresztutat Udvardy Erikának és a katolikus iskola diákjainak köszönjük! Szolgáljon mindannyiunk épülésére!

Bevezető

Urunk, Jézus Krisztus

kinyilatkoztattad a világnak

megváltásod árát,

add meg minden embernek

a hit világosságát,

hogy fölismerve Benned

Isten és az ember Szenvedő Szolgáját,

legyen bátorságuk követni Téged

aki a kereszt súlya alatt megalázkodva

ugyanezen az úton,

mely a kereszten és a kiüresedésen át

a vég nélküli életbe vezet. Amen

II. János Pál pápa

 

I .állomás: Pilátus halálra ítéli Jézust

Feszült és késhegyre menő csend…

Mindenki tudja, hogy csak ő szent,

Kiben a Szó világra pattant.

Pilátus szűköl, kezét mossa, törölközik a FESZÍTSD MEG-ben,

míg a derengő oszlopokra

a Kereszt sötét árnya lebben.

Ott állok én is, már előre,

bűneim méltán képviselnek.

Kiáltanék, de nincs még nyelvem.

Csak bámulok a hideg kőre,

szemem az égre s földre dermed:

hová kellene térdepelnem?

 

II. állomás: Jézus vállára veszi a keresztet

Ki dolgozott egykor a gyalupadnál,

a gyalulatlan fát ölelheti.

A bámész népség föl-alá szaladgál,

s ha úgy kívánja, le is köpheti.

Nehéz elhinni, hogy így jár a végén,

mi szent volt, így roskadozzon a váll,

hogy két gerenda útkeresztezésén

találjon rá a megváltó halál.

Az elveszett bárány, ki voltam egykor,

ezen a vállon leltem meg hazám

s most, hogy messze a tündöklő gyerekkor,

sajog minden kitépett lepkeszárny.

Ha én volnék a kereszt egyik ága,

mit karcolnék az üdvösség falába?

 

III. állomás: Jézus először esik el a kereszttel

Meg se mozdul a levegő. Akik még

reggel a tűznél ültek, elszeleltek.

Péter már valahol ledobta ingét.

Tagadásán a tűző napfény reszket.

Kiéhezetten hull a vad bazaltra

utolsó útján megtörten az Ember.

Vérrel patakzó testét ölbe kapja

a kemény kő s tetézi gyötrelemmel

Esem én is, de csak a bűn torkába

Kóválygó fejem tisztán látni kába

és szememen a sűrű, vaksi hályog.

Kövülten állok, mint a sóbálványok.

Falábam sincs és mégis csetlek-botlok.

Köröttem szakadékok, égő poklok.

 

IV. állomás: Jézus édesanyjával találkozik

Megy a Jézus a Kálváriára,

Fejében a töviskoronája.

Véres rózsák verték ki a testét,

Megy a Jézus, viszi a keresztjét.

Most először roskadt el alatta,

Vad pribékek keze fölrángatta.

Szeges szíjak a húsába tépnek

Borzalommal kísérik a népek.

Szeges szíjak csontig elevenbe.

Jön az úton Szűz Mária szembe.

A szeméből mennyek mosolyognak,

De szívében hét tőre pokolnak.

Nézi Jézust, nézi a keresztfát,

Azt a véres, verítékes orcát,

Azt az Arcot, azt az édes-egyet,

Aki az ő testéből testedzett.

Nézi, nézi fátyolodó szemmel.

Megy a Jézus, utána a tenger.

Ott piheg a sok mái szegény is:

Édesapám, édesanyám, én is!

Hétfájdalmas, nézz ide miránk is,

Krisztus Anyja, légy a mi Anyánk is!

 

V. állomás: Cirenei Simon segít vinni a keresztet

Ez a csata a vállak ívén dől el.

Ha egy nem bírja, mellé lép a másik,

de meg kell küzdeni a gyors idővel,

mert győzni kell a végső roskadásig:

vinni a Fát, elültetni a Hegyre,

hogy rettentő szép gyümölcsöt teremjen,

hogy függjön ég és föld között lebegve.

Kiért egy ezred angyal itt teremne,

ha szólna … de nem szól némán néz rám

mint Simonra, a termetes parasztra,

ki tovább álmodozna még a szénán, de belecsöppent itt az áradatba.

Elsárgult testtel vergődik az Isten:

Simon vagy én, de valaki segítsen!

 

VI. állomás: Veronika kendőjével törli Jézus arcát

Ez a véres arc megmaradt,

Veronika volt,

aki a gyűlölettől holtra sebzett,

vérverejtékes, torzult Jézus-arcra

ráborította selyem keszkenőjét –

és sírva borult le a szent rögökre örökre

Beleivódott rostjai közé

a fehér keszkenőnek,

bús lelkébe a nőnek,

s halállal tusakodó vonásai

békét csókolnak szerte a világnak.

S bár a századok vasfoga

a kendőbe harap,

bár szétfoszlik és millióra bomlik,

de szelek szárnyán mindenhova eljut

és mindenkinek jut egy kis darab.

Áldott, ó áldott,

ki életútját sírva, küzdve rója

és megérti, hogy ez a keszkenőhordás,

e drága foszlány örök megőrzése

a Veronika-lelkek missziója.

Nem győz a bánat, nem öl meg a harc,

ha tiszta lelkek hókeszkenőjéről

biztat, int felém ez a Krisztus-arc!

 

VII. állomás: Jézus másodszor esik el a kereszttel

Permetezik a rettenetes átok

cserjére, fűre, fára.

Körülötte az óriási lárma,

az ezerfejű sárkány torka tátog.

Megint lehull. Másodszor immár.

Keresztje szára hegyes szögben

kapaszkodik a rögben,

felül álomba zuhant feje himbál.

Mi mindennek vagyunk kitéve

járhatatlan utakra dobva,

csókokba, szurdokba,

és nem látjuk, mivégre

tövis, korbácsolás és béklyó,

és mégis így jó.

 

VIII. állomás: Jézus vigasztalja a síró asszonyokat

Jeruzsálem leányai,

Mind, ti keserves Máriák

Ne sirassátok az Ember Fiát:

Timagatokon sírjatok,

S fiaitokat sirassátok el …

A boldogtalan bűnösökre öntsétek

könnyeitek árját, rájuk ontsátok

könnyel ölelkező szánalmatok,

Akik nem tudják mit cselekszenek,

Mikor az értük roskadó Keresztnek

Hurcolnak öngyilkos hadat …

Bennük sirassátok, a legislegkisebbik

Személyében is az Urat …

 

IX. állomás: Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt

Harmadszor. Meddig számolunk még?

A bukást ki jegyezgeti?

Már nincs embernyi magasságban,

lenn a kövek között pihen

s bár maréknyi por van a szájban,

nem tört meg benne semmi sem.

Ahogy a summás aratókat

sem sújtja le a nap heve,

ahogy a fülledt csendbe olvad

s fölkel újra friss zene,

egyre csengőbb kövekre lépdel

szívébe rejtett énekével.

 

X. állomás: Jézust megfosztják ruháitól

Leszaggatták varratlan köntösét,

s most itt áll ország és világ előtt,

A zokogók és röhögők előtt,

az Ember Fia, meztelen.

Hát én Uram? Mi lesz velem?

Ha eljön egyszer ama nap,

Mikor lábunkhoz omlanak

Az emberszőtte fátyolok, s úgy csupaszon bámul reám

Az emberiség…

s meglátják, hogy ki vagyok ?!

Ki is vagyok én, Istenem?

Az életen innen és túlnan

A végesarcú végtelen.

Én pontnál pontabb centrumom,

Mi vagy? – honnan vagy? – nem tudom

Mégis, mégis tőled remélem

Hogy libegő mécsláng személyem

Megsejti egyszer ki vagyok.

„Vetkezd le éned, s megtudod!

Ó, meztelen Krisztus a hegytetőn,

Légy irgalmas vetkeztetőm!

 

XI. állomás: Jézust keresztre szegezik

Most a kezébe verték a szeget.

S a vak, ki látott, csak állt ott s remegett.

A vas roszogva verte át a csontot.

A Béna járt, s hogy elindult Feléje,

szívébe megbotlott.

S ki Néma volt, most szája szélét harapta

S habos nyálát készült a hóhér arcába köpni.

Készült. – De nem mozdult senki.

Hát lenyelte. S visszaállt helyére.

Mindenki ott áll t helyén.

Legyek dongtak arcán és szemén.

Már kezdődött zsibbadt érzéki éje.

S hogy lábát is átszögezték,

Többé egy lépést sem tett senki

Feléje

Beteljesedett!

Egyek már a kereszt és a test …

 

XII. állomás: Jézus meghal a kereszten

Aztán megint függőleges a test, a fa,

szélesre nyílnak a sebek.

Alattuk János, Mária

Sápad, remeg.

Rendül a föld, a csillagok,

a kárpit is kettéreped,

közli velünk a hírt, amint megíratott

hogy beteljesedett.

Állok messze, időben, térben is,

mint aki … nem tudja

hol az út, merre visz,

hol van az egy-akol,

de mindenen túl Benne hisz,

akár a jobb lator.

 

XIII. állomás: Jézus testét leveszik a keresztről

Ahogy megszabadul a szögektől, egyszerre

anyja ölébe hull, mint egykor Betlehem

hűs éjjelén, de már nem sír, csak meztelen,

s éneklő angyalok sem szállnak felette.

De Nikodémus és József arra gyöngyözik,

mert mérhetetlenül nehéz, akit a mélység

magának megkívánt, íme görnyedve hátrál,

holtan is csak anyja ölébe költözik.

Két páratlan szív elhaló páros magánya

odaszegez a sziklához, megtorpanok,

belékiáltottam én is az alkonyi tájba

a századossal együtt: Isten Fia volt:

tévedhetetlen, bölcs és felülmúlhatatlan.

Halálba kergették, de él és halhatatlan.

 

XIV. állomás: Jézus testét sírba helyezik

Befektetik a kőbe vágott sírba.

Anyja le nem veszi róla szemét.

Fejealját is még megigazítja,

lesimítja a szikla peremét.

Azt hiszi, hogy csak elnyomta az álom

s ha jót pihent, talpra szökken megint.

Ha meghalt is, erőt vesz a halálon

s gyermekszemével újra rátekint.

Jónás is három napig volt a halban,

a bábból pillangó lesz, könnyű, szép

s ha lerontják is ezt a templomot,

három nap múlva áll és fölragyog,

égnek feszíti oszlopát, ívét

s Atyjához száll egy fényes pillanatban.

 

Befejezés:

Egyszer igazán megláttalak,

Ahol megláthat minden ember.

Mikor halálra adtad magad,

Hogy győzzél szent, nagy győzelemmel.

 

Egyszer igazán megláttalak…

Halálveríték vert ki éppen,

Arcodon folyt sok bíborpatak…

S én megdöbbenve álltam, néztem.

 

Egyszer igazán megláttalak…

Ajkadról a végső szó lebbent:

– Szemedből az utolsó sugár –

És szállt: ‘Elvégeztem mindent!’

 

Egyszer igazán megláttalak…

Lándzsát döftek át a szíveden.

És akkor ott a kereszt alatt

Váratlanul megnyílt a szemem.

 

Megértettem, hogy szeretsz nagyon,

Minden értem van és helyettem.

Bűntől, haláltól szabad vagyok,

S én a szerelmed rabja lettem.

 

Láttam győzelmed a halálon,

Ott eljegyeztél engem örökre.

Most életem Jézus, felajánlom,

Szolgáljon Néked örömödre!