-
Aki hozzátartozójáért miseszándékot kért, az a szentmise meg lesz tartva, de egy későbbi időpontra is át lehet tenni, ha ezt kérik. A híveket pedig arra bátorítjuk, hogy otthonról az interneten vagy a tömegtájékoztatás eszközein kapcsolódjanak be a szent cselekményekbe.
-
A plébániai iroda március 16-tól 19-ig ügyeleti rendszerben működik.
-
Plébániai imaszándék: a járvány áldozataiért, beteg testvéreinkért és az egészségügyi dolgozókért.
-
A hét ünnepei:
- Március 19. péntek: Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese – főünnep
Járványügyi rendelkezések az Váci Egyházmegyében
A Váci Egyházmegyében –a püspöki konferencia irányelvein túlmenően, összhangban a szomszédos Esztergom-Budapesti Főegyházmegye rendelkezéseivel–az itt élő hívekért érzett felelősségtől vezérelve a koronavírus járvány magyarországi harmadik hulláma miatt meghirdetett veszélyhelyzetben, visszavonásig a következő rendelkezések lépnek életbe:
1. A templomok, mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat nem zárjuk be. Mégis felelősen és körültekintően kell eljárnunk, ezért a nyilvános istentiszteletek 2021. március 8., hétfőtől az egyházmegye egész területén szünetelnek.Egyetlen kivétel a temetés, amelyet egyszerű formában, röviden, maximum 50 fő részvételével lehet megtartani, hacsak a hatóságok ennél kisebb létszámot nem írnak elő.
2. A már felvett miseszándékok, sine populomódon engedélyezetten elvégezhetők vagy az Egyházi Törvénykönyv rendelkezése értelmében áthelyezhetők (CIC 1309. k.). A híveket pedig arra bátorítjuk, hogy otthonról az interneten vagy a tömegtájékoztatás eszközein kapcsolódjanak be a szent cselekményekbe.
3. A vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alóli felmentést jelen rendelkezéssel minden hívőnek visszavonásig megadom.
4. A betegellátás, a gyóntatás és a rendkívüli áldoztatás tekintetében is mindenben kövessük az állami és egyházi járványügyi előírásokat.
5. Oktatási, szociális és egészségügyi intézményeinkben mindenben kövessük az állami előírásokat. A hatóságokkal mindenben működjünk együtt és legyünk figyelemmel az általuk adott általános irányelvekre.
6. A tavaszi bérmálásokról és a nagyheti szertartásokról később történik intézkedés.
Vác, 2021. 03. 05.
Marton Zsolt váci megyéspüspök
Liturgikus naptár
2021. március 13-20. |
|
szombat este | + Julianna és Sándor |
Március 14. | Nagyböjt 4. vasárnapja |
7 | + Bertalan, + szülők,
élő és + hozzátartozók |
10 | Szécsényi hívekért |
18 | Rózsafüzér társ. élő és + tagjai |
Március 15. Hétfő | |
7 | |
18 | + Béla és + édesanyja |
Március 16. Kedd | |
7 | + Antóni Józsefné Vince Ilona |
18 | |
Március 17. Szerda | |
7 | |
18 | + László, + szülők és + nagyszülők |
Március 18. Csütörtök | |
7 | + Molnár József |
18 | + István és szülők |
Március 19. Péntek | |
7 | |
18 | |
Március 20. Szombat | |
7 | |
18 | + Ilona és + Erzsébet |