Ahhoz, hogy megértsük, mi történt virágvasárnapon és megismerjük annak minden időkre szóló értelmét, a kulcs az, hogy a tanítványok Húsvét után új szemmel tekintettek vissza azokra a napokra.
Jézus egy szamárhátán vonult be a szent városba, ezen a hétköznapi állaton, a vidéki ember háziállatán, sőt, még ez sem az Ő tulajdona volt, hanem csak erre az eseményre kérte kölcsön.
Nem hivalkodó módon, királyi hintón vagy lóháton érkezett, mint a világ nagyjai, hanem egy kölcsönkért szamár hátán. János elmondja nekünk, hogy először a tanítványok sem értették ezt. Csak Húsvét után értették meg, hogy Jézus azért cselekedett így, hogy beteljesítse, amit a próféta megjövendölt: ez a tett Isten Igéjéből és annak megvalósításából fakadt.
János elmondja, hogy Zakariás könyvében olvassuk: „Ne félj, Sion leánya! Nézd, közeleg királyod: szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján.” (Jn 12,15 Vö. Zak 9,9). Ahhoz, hogy megértsük a prófécia jelentőségét és Jézus viselkedését, figyelnünk kell Zakariás szövegének egészére, amely így folytatódik: „Szétzúzza Efraimban a harci szekereket, Jeruzsálemben a méneket. Széttöri a harci íjakat, és békét hirdet a népeknek, uralkodik tengertől tengerig, a Folyótól egészen a föld határáig.” (Vö. 9,10)
Ezzel a próféta három dolgot mond el az eljövendő királyról. Először is azt, hogy a szegények királya lesz, szegény a szegények között, szegény a szegényekért. Itt a szegénység Izrael anawim-ját jelenti, azokat, a hívő és bízó lelkeket, akikről a hegyi beszéd első boldogságmondása szól.
Egy személy lehet anyagilag szegény, mégis szívében ott lakozhat a kapzsiság és a gazdagság utáni vágy, s mindaz, ami abból ered. A tény az, akinek szívében ott van az irigység és bírvágy, az nem tartozik a lelki szegények közé. Az ilyen személy szeretné átrendezni a javak elosztását, hogy ő maga is birtokoljon.
A szegénység, amiről Jézus beszélt – és amire a próféta gondolt – mindenekelőtt egy belső szabadság a kapzsiságvággyal, a hatalommániával szemben. Ez mélyebb valóság, mint pusztán a javak elosztása. Ez először és legfőképpen a szív megtisztulása, amely a birtoklás felelősségének felismerését jelenti, amely kötelezettséget jelent mások felé, Istenre tekintve és hagyva, hogy Krisztus vezérelje, aki bár gazdag volt, szegény lett értünk. (Vö. 2Kor 8,9)
A belső szabadság előfeltétele a mai világot pusztító korrupció és kapzsiság feletti győzelem. A szabadságot csak akkor találjuk meg, ha Isten lesz a gazdagságunk, s türelmesen vállaljuk a mindennapi áldozatokat. A Király mutatja meg ezt az életcélt: Jézus, akit köszöntünk virágvasárnap, akit kérünk, hogy vezessen minket az Ő útján.
A második igazság, amire a próféta rámutat, hogy e király a béke királya lesz, aki szétzúzza a harci szekereket és harci lovakat, aki széttöri a nyilakat és békét hirdet.
Ez Jézus keresztjében valósul meg. A kereszt bizonyos értelemben a megtört nyíl, Isten új és igazi szivárványa, amely összeköti a mennyet és a földet, s híd lesz a kontinensek közötti szakadék felett. Az új fegyver, amit Jézus a kezünkbe ad a kereszt –, a kiengesztelődés, a megbocsátás jele, a szeretet jele, amely még a halálnál is erősebb.
Akárhányszor keresztet vetünk, gondolnunk kell rá, hogy az igazságtalanságra nem másik igazságtalan tettel, az erőszakra nem másik erőszakos tettel kell válaszolnunk. Emlékezzünk rá, hogy csak jóval lehet legyőzni a rosszat, sohasem a rossz visszafizetésével.
A próféta harmadik kijelentése az egyetemesség meghirdetése. Zakariás azt mondja, hogy a király uralma „tengertől tengerig, a földkerekség határáig ér.” A régi ígéretet, amit Isten Ábrahámnak és az atyáknak tett, most egy új látomás váltja fel: a Messiás Király uralma, amely már nem egyetlen országra terjed ki. Az Ő országa az egész földkerekség.
A Király egységet teremt a sokféle kultúra között, s legyőz minden határt. Érzékelhetően beragyogja a történelem felhőit, hogy látjuk a jövendölés megvalósulását az eucharisztikus közösségben, amely átöli a földet, az egész világot – azokat a közösségeket, amelyeket Jézus alapít, a „béke uralmát”, amely elér tengertől tengerig, a föld végső határáig.
Ő minden kultúrához és a világ minden részére elmegy, ott van a nyomorúságos kunyhókban, a szegény vidékeken és a ragyogó katedrálisokban. Ő ugyanaz mindenhol, az a személy, aki egy testbe gyűjti mindazokat, aki imádkoznak Hozzá. Krisztus úgy vezet minket, hogy Önmagát adja kenyerünkké nekünk. Így építi királyságát.
E kapcsolat egész világos azokban az ószövetségi szavakban, amelyek sajátos atmoszférában hangzanak el virágvasárnap liturgiájában. A tömeg így köszönti Jézust: „Hozsanna! Áldott, aki jön az Úr nevében!” (Mk 11,9; Zsolt 118,25).
Ezek a sátoros ünnep szertartásának szavai, amelyeket zsidók akkor mondtak, amikor körbejárták az oltárt, kezükben pálma, mirtusz és fűzfaágakat tartva.
Most kezükben pálmákkal az emberek így kiáltanak fel Jézus előtt, akiben felismerik azt, aki az Úr nevében jön. A kifejezés, „aki az Úr nevében jön” valójában a Messiásra vonatkozott.
Jézusban felismerték azt, aki az Úr nevében jön és Isten jelenlétét viszi közéjük. Az Egyházban Izrael reményteli kiáltása, amellyel virágvasárnap fogadták új értelmet nyert. Az Eucharisztiában új módon találkozik velünk. Így köszöntjük: „Hozsanna!” Ő az, aki Isten dicsőségét elhozza a földre testben és vérben.
Köszöntjük azt, aki mindig velünk marad, azt, aki újra eljön! Köszöntjük azt, aki az Eucharisztiában mindig hozzánk jön az Úr nevében.
Az egyetemesség megtapasztalásának lényeges része az Eucharisztia. Amikor az Úr eljön, akkor minket, különböző embereket egy közösséggé tesz. Belépünk a béke uralmába.
A prófétai kijelentés jellemvonásai – szegénység, béke és egyetemesség – a kereszten valósulnak meg.
Volt idő – s még sem tűnt el teljesen – amikor a keresztényeket éppen a kereszt miatt utasították el. A kereszt áldozatról szól, az élet tagadásának jele. Ehelyett életet akarunk szigorítások és áldozatok nélkül. Úgy akarunk élni, mint mindenki más. Nem akarunk tilalmak, határok között élni, gazdag és teljes életet akarunk – mondják még sokan ma is.
Mindez nagyon csalóka, ez a kígyó beszéde, aki ezt mondja: „Ne félj, nyugodtan egyél a kert minden fájának gyümölcséből!”
Virágvasárnap azonban egy nagy „Igen” éppen a keresztre, mert a kereszt az igazi élet fája. Nem a birtoklásban, hanem az adásban találjuk meg az élet értelmét. Az igazi életutat, az ajándékozó szeretet útját a kereszt mutatja meg nekünk. (XVI. Benedek pápa)
