Nagypéntek

Paul Claudel: A feszület

 

Egész testében megfeszítették, csupán a drága fej volt még szabad,

Egyetlen támasz a kárörvendő buzgalommal összefont tövis maradt.

Három óráig így uralkodott s imádkozott,

s mi három óráig láttuk e magasságbeli drága arcot,

míg végül ellankadott és búsan elhanyatlott.

Íme, eljött a pillanat, mit vártunk már, igaz, türelmesen,

láthatjuk Krisztust, s Ő nem láthat már közülünk senkit sem.

Íme, itt függ a szent kereszten,

átadva magát érettünk mindörökre.

Bármit tegyünk, tudjuk, nem váltja vissza életét,

átszúrt lábakkal és kitárt karokkal így marad

és nem emeli föl többé szent fejét.

Helyettünk szenved így, s nem vonja vissza áldozatját,

bármit tegyünk, nem fordítja el felőlünk drága arcát.

Tudom előre mindent,

és nyugodtan tűrte értem mégis mind a négy szeget.

Mindenki láthatja, mily védtelen, s hogy mennyit szenvedett.

A bennem élő bűn-halál s az Ő szerelme egyesített minket,

ártatlansága és a vétkeim kapcsolták össze életünket.

Hogyan lehetne Megváltóm, ha én nem lennék bűnös ember?

A mélybe hulltam, és ezért verték át tagjait kemény szegekkel.

Keresztje könnyű, nem nehéz, ha vétkeim s a vágyaim nem súlyosak.

A terhe édes szent gyümölcs, mely arra vár, hogy érte nyúljanak.

Írva vagyon a Genezisben, mely telve van csodálatos történetekkel,

hogyan fogadta József Egyiptomban rossz testvéreit, kik őt nem ismerték fel.

Előbb küldte azokat, akik mellette voltak, felfedni nem akarván önmagát előttük:

(Egyiptom héberül szövetséget jelent: árnyékvilágunk ez, amelyben napjainkat töltjük.)

Távol legyen, ki idegen ebben az áldott pillanatban,

mikor közénk jön testvérünk, s felénk fordul mosolygó, kedves arccal.

Krisztus is így akarta; talán Szent Szíve volt erős, avagy szerelme volt oly óriás,

hogy még oly sok szentjének sem mutatta meg jobbik oldalát,

nem nézett rájuk, bárhogy kérték a szent kereszt alatt,

megkínzott arca jobb vállára dőlt és ott maradt.

De ők nem sírtak és nem zúgolódott egyikük se,

békében elmentek dolgozni szántőföldjeikre,

mert annak, aki hisz, mindenre vállszol a hit.

Az égben látjuk majd világosan e földi élet titkait.

Hív szolgák, csak dolgozzatok, ez épp elég,

erőt, világosságot bőven ad, s utat mutat nektek mindig az ég.

S annak az áldott pillanatnak,

mikor Teremtőtök reátok néz szerelmes, megbocsátó szemmel,

nem lesz tanúja égi angyal, s nem látja gyarló földi ember.

 

(Iványi Sándor fordítása)