Hirdetések
Évközi 30. vasárnap
Október 29.
- A múlt hétvégén a missziók javára gyűjtöttünk, amelynek összege 204.650.- Ft volt. (Szécsény 199.450.-, Pösténypuszta 5.200.- Ezen a napon Benczúrfalván nem volt mise.) Köszönjük nagylelkű adományaitokat!
- November 1., Mindenszentek napja parancsolt ünnep, tehát aznap szentmiselátogatási kötelezettségünk van. Templomunkban 7 és 18 órakor lesznek Szentmisék. Délután 3 órakor a temetőben a keresztnél rózsafüzért imádkozunk az itt vagy más helyen nyugvó elhunytjainkért, majd kérésre megáldjuk a sírköveket. (Pösténypusztán 14 órakor lesz közös imádság a temetőben.)
- Október 28. (szombat) és november 2. (csütörtök) között a templom kriptája a reggeli Szentmise végétől az esti Szentmise végéig nyitva lesz.
- A tisztítótűzben szenvedő lelkek javára fordítható teljes búcsút nyerhet az a hívő
- aki november 1-től 8-ig áhítatos lélekkel temetőt látogat, s legalább lélekben imádkozik az elhunytakért
- aki halottak napján templomot vagy kápolnát áhítattal meglátogat, és egy Miatyánkot és egy Hiszekegyet elimádkozik
- Novemberben minden este halottainkért mutatjuk be a Szentmiséket. A középső perselyre kitett borítékokban található lapokra írjátok majd fel mindazok nevét, akikért a közös imádságot kéritek, majd a borítékba visszatéve, a Szentmisékre szánt adományaitokkal együtt dobjátok be a perselybe.
- Egész napos szentségimádást tartunk templomunkban november 2-án, csütörtökön, Halottak napján, a reggeli Szentmise végétől az esti Szentmise kezdetéig. Kérjük a Testvéreket, hogy iratkozzatok fel a kitett lapra, hogy mindig legyen valaki közülünk az Úr Jézus mellett. Jó lehetőség ez az elhunytjainkért való közbenjárásra is. ½ 5- ½ 6-ig a Szent Rita litániacsoport vezet imaórát a templomban.
- Októberben elkezdődtek a plébániai hittanórák. Ebben az évben 26 hittancsoport, ill. különböző szolgálatokat felajánló közösség indul. Kifüggesztettük a csoportok listáját, hogy aki valamelyikhez csatlakozni kívánna, fel tudja venni velük a kapcsolatot.
- Felnőtt, 60 év körüli házaspárok számára kínál találkozási- és imalehetőséget a pénteki Családos hittancsoport 19 órától a könyvtárban.
- Plébániánk Erzsébet-Katalin napi bált szervez november 25-én, szombaton a szécsényi Művelődési Központ épületében, hogy ismét jól érezhessük magunkat egymással. Szívesen fogadunk lelkes segítőket az esemény lebonyolításához! Jelentkezni Gajzinger Juditnál, Benjamin vagy Jób testvéreknél lehet. A bál bevételét a Karitász újjászervezésére fordítjuk, amely – mint tudjuk – a leginkább rászorulókat segíti. Tombolára felajánlott ajándéktárgyakat már mostantól szívesen fogadunk a sekrestyében!
- Továbbra is tisztelettel kérjük, hogy aki egyházi hozzájárulását még nem rendezte, az tegye meg. Erre lehetőség van a Szentmisék előtt, ill. után a sekrestyében, irodaidőben az irodában vagy a Takarékbankban is. (Akinek egyszerűbb utalni, az megtalálja a bankszámlaszámot a hirdetőtáblán: 75700403-10410163)
- Jövő vasárnap, november 5-én Benczúrfalván is lesz Szentmise.
- Plébániai imaszándékunk: elhunyt szeretteinkért.
- A hét ünnepei:
- November 1. (szerda) – 1. (hétfő) – Mindenszentek – főünnep
- November 2. (csütörtök) – Halottak napja
- November 3. (péntek) – Megemlékezés a három ferences rend elhunytjairól
- November 4. (szombat) – Borromeo Szent Károly püspök – emléknap