Hirdetések, Évközi XXIII. vasárnap

Hirdetések

Évközi 23. vasárnap

Szeptember 8.

  1. Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy a Jóistenen túl sok Testvérünknek is hálát tudunk adni: köszönet a múlt heti plébániai családi nap és találkozó szervezőinek és lebonyolítóinak, hogy olyan jól érezhettük magunkat együtt; a Karitász tagjainak, hogy szépen feldíszítették a Kápolnánkat; azoknak, akik a virágokat adományozták; a rózsakert gondozójának, hogy ismét rendbe tette a „Királyok udvarát”; a Szentlélekváró imaest szervezőinek az imádságos est megszervezését; a templomi takarításban segítők áldozatos munkáját; s a virágozók folyamatos szolgálatát! Isten fizesse mindnyájatok fáradozását!
  2. Megérkeztek a gyermekek misenaplói. Az alsó tagozatos bárkányis tanulóknak az iskolában már kiosztottuk, a többieket kérjük, hogy jöjjenek be érte a sekrestyébe. Köszönjük!
  3. Szeretettel várunk minden ministrálásra vágyó fiút vagy énekelni szerető lányt a ministráns– ill. kóruspróbákra, már 1. osztályos kortól, hogy közösen tegyük szebbé a templomi, liturgikus ünnepléseinket. Tapasztalataink szerint a gyermekek is lelkesebben vesznek részt közös Szentmiséinken, ha konkrét feladatban részesülhetnek. Jelentkezni Jób testvérnél és Stayerné Szabó Violettánál lehet.
  4. Kérjük, hogy mindazok a gimnazista fiatalok, akik 2025-ben szeretnének bérmálkozni, jelentkezzenek Jób testvérnél!
  5. Felkészülési lehetőséget hirdetünk mindazon felnőttek számára, akiknek valamelyik szentség felvétele bármilyen okból eddig elmaradt. Jelentkezni Benjamin testvérnél lehet!
  6. A tematikus szentségimádások következő alkalma szeptember 12-én, csütörtökön lesz, melynek keretében plébániánk lelki megújulásáért imádkozunk.
  7. A pösténypusztai templomunk búcsúnapját szeptember 15-én üljük. A Szentmise 8 órakor kezdődik.
  8. Készülünk Szent Ferenc atyánk stigmatizációjának 800 éves megünneplésére. Rendtartományunk szabadtéri keresztutat szervez szeptember 14-én, szombaton a budapesti Kiscelli keresztútnál. A közös imádságot Székely János püspök atya vezeti. Részletek a faliújságon.
  9. Ugyan ezen alkalomból, szeptember 16-án, hétfőn, 16 órakor Piusz testvér mutat be ünnepélyes Szentmisét a budapesti Szent Ferenc sebei templomban. A szervezők mindenkit szeretettel látnak! Részletek itt is a faliújságon.
  10. A stigmatizáció napja szeptember 17. 800 éve ezen a napon kapta meg Szent Ferenc atyánk, a világtörténelemben elsőként, saját testében az Úr Jézus Szent Sebeit, melyeket két éven keresztül, haláláig hordozott. Ezen a napon érdemes eljönni Szentmisére!
  11. Ugyan erre az eseményre való felkészülés gyanánt, szeptember 15-re, vasárnapra hirdetünk imádságos elmélyülési lehetőséget itt a szécsényi Ferences Templomban. A 16:30-tól kezdődő imaalkalom lehetőség, hogy saját sebeinket Krisztus Sebeivel egyesíthessük.
  12. Előre hirdetjük, hogy szeptember 25-től október 2-ig templomunkban kerül kiállításra Martin Hudacek alkotása, „A meg nem született gyermek szobra”. A szobor a világ minden táján segít a nőknek és családjaiknak a múlt sebeinek feldolgozásában. E nemes alkalomból különböző imaalkalmakat szervezünk a templomban.
  13. Szintén előre hirdetjük, hogy Novák Teofil testvérünk szeptember 28-án kötelezi el magát végleg az Úrnak, a Fölséges és Dicsőséges Istennek, tehát tesz örökfogadalmat Rendünkben. Mindenkit szeretettel vár az ünneplésre, mely a szegedi templomunkban 11 órakor veszi kezdetét. Kísérjük őt imádságainkkal!
  14. Ugyan ezen a napon, szeptember 28-án, Galambvári Mária Krisztina leteszi első fogadalmát Esztergomban a Ferences Szegénygondozó Nővérek közösségében. A Nővérek szeretettel hívnak minden Kedves Testvért az ünnepre! Kísérjük őt is imáinkkal!
  15. Mindazok számára, akik még nem találták meg életútjukat, „Iránytű” elnevezésű hivatástisztázó műhely indul október 2-tól. Jelentkezni szeptember 15-ig lehet. Részletek a faliújságon.
  16. Plébániai imaszándékunk: szerzetesi fogadalomra készülő testvéreinkért.
  17. A hét ünnepei:
  • Szeptember 12. (csütörtök) – Szűz Mária szent Neve – emléknap
  • Szeptember 13. (péntek) – Aranyszájú Szent János püspök és egyháztanító – emléknap
  • Szeptember 14. (szombat) – A Szent Kereszt felmagasztalása – ünnep