Hirdetések, Évközi 23. vasárnap

Hirdetések

Évközi 23. vasárnap

Szeptember 7.

  1. Hálás köszönet mindazoknak, akik a Temetőkápolna búcsú előkészítésében, a kápolna díszítésében részt vettek, a sok-sok virág adományozójának valamint az helyszínt biztosító rendőröknek és polgárőröknek!
  2. Ezen a héten a hétköznap reggeli Szentmisék még a Templomban lesznek, 7 órakor.
  3. Megérkeztek a gyermekek misenaplói. Az alsó tagozatos bárkányis tanulóknak az iskolában kiosztjuk, a többieket kérjük, hogy jöjjenek be érte a sekrestyébe. Köszönjük!
  4. Szeretettel várunk minden ministrálásra vágyó fiút vagy énekelni szerető lányt a ministráns– ill. kóruspróbákra, már 1. osztályos kortól, hogy közösen tegyük szebbé a templomi, liturgikus ünnepléseinket. Tapasztalataink szerint a gyermekek is lelkesebben vesznek részt a Szentmiséken, ha konkrét feladatban részesülhetnek. Jelentkezni Stayerné Szabó Violettánál és Jób testvérnél lehet.
  5. Ismét megkezdődött a rejtvényfejtés minden gyermek számára. A rejtvényeket a misenaplóba ragasztható matricák átvételekor lehet elvinni, és a következő vasárnap egy, a sekrestye előtt lévő dobozba bedobni. A sikeres megfejtők jutalomban részesülnek! A rejtvény mindig az adott vasárnapi Evangéliumban való elmélyülését segíti a gyerekeknek.
  6. Újrakezdjük a tematikus szentségimádásokat is, melynek következő alkalmán, szeptember 11-én plébániánk és személyes életünk lelki megújulásáért imádkozunk!
  7. Szeptember 14-én, vasárnap d.u. rendezzünk az őszi, tanévkezdő Plébániai Családi Napunkat és találkozónkat a kolostor kertjében. Ez egy szép lehetőség az együttlétre mindnyájunk számára! Jöhetnek apukák, anyukák, gyermekek, nagyszülők – egy szóval: mindenki! Lesz játék, mozgás, kreatív szórakozási lehetőségek. Ne hagyd ki!
  8. A pösténypusztai templomunk búcsúnapját szeptember 14-én üljük. Az ünnepi Szentmisét Barsi Balázs atya celebrálja. Kezdete: 8.15.
  9. A Plébánia október 18-i szentévi közös jubileumi zarándoklatára, Bodajk Mária-kegyhelyére és a kamalduli remeteség meglátogatására van még néhány hely a buszon!

Jelentkezni a plébánián ill. a sekrestyében lehet a Szentmisék után. Ennek határideje szeptember 21. vasárnap!

  1. Jövő csütörtökön, szeptember 11-én Salgótarjánban Csiszér László vezet zenei áhítat A szervezők mindenkit szeretettel várnak, 17.30-20 óráig.
  2. Szeptember 19. és 21. között Vác és a Váci Egyházmegye lesz az idei Katolikus Társadalmi Napok,azaz a KATTÁRS házigazdája.

Szombaton CSALÁDOK és KÖZÖSSÉGEK FESZTIVÁLJA színes programkínálatával a család minden tagjának szól: gyerekprogramok, kézműves foglalkozások, interaktív bemutatók, színpadi produkciók, kultúrtörténeti és lelki tematikájú előadások, zenei koncertek. Erre az alkalomra megnyílik a Püspöki palota kertje is.

Ez a nap egyben egyházmegyei zarándoknap is lesz, délben szentévi búcsút nyújtó szentmisével. Püspök atya nagy szeretettel hív mindenkit az eseményre!

Részletek a vacikattars.hu oldalon.

  1. Előre hirdetjük, hogy Plébániánkon november 16-án lesz a bérmálás. Van, aki Szentlélekváró kilenceddel készül majd, 9 héten keresztül! Kérjük a Testvéreket, hogy imádságaikkal kísérjék a bérmálandóinkat!
  2. Plébániai imaszándékunk: a bérmálkozásra készülő Testvéreinkért.
  3. A hét ünnepei:
  • Szeptember 8. (hétfő) – Szűz Mária születése (Kisboldogasszony) – ünnep
  • Szeptember 12. (péntek) – Szűz Mária szent Neve – emléknap
  • Szeptember 13. (szombat) – Aranyszájú Szent János püspök és egyháztanító – emléknap