Hirdetések
Évközi 24. vasárnap – Szent Kereszt felmagasztalása
Szeptember 14.
- A hétköznap reggel 7 órai Szentmisék visszaköltöznek a Rendház kápolnájába.
- Megérkeztek a gyermekek misenaplói. Az alsó tagozatos bárkányis tanulóknak az iskolában kiosztottuk, a többieket kérjük, hogy jöjjenek be érte a sekrestyébe. Köszönjük!
- Továbbra is szeretettel várunk minden ministrálásra vágyó fiút vagy énekelni szerető lányt a ministráns– ill. kóruspróbákra, már 1. osztályos kortól. Jelentkezni Stayerné Szabó Violettánál és Jób testvérnél lehet.
- Ismét megkezdődött a rejtvényfejtés minden gyermek számára, mely a szokásos módon zajlik. Ne felejtsük, hogy elsősorban Ti, Szülők vagytok felelősek gyermekeitek hitbeli fejlődéséért! Ez egy jó eszköz hozzá!
- A tematikus szentségimádások következő alkalmán, szeptember 18-án keresztjeink hordozásához kérjük a Mindenható Úristen segítségét!
- Most vasárnap d.u. rendezzünk az őszi, tanévkezdő Plébániai Családi Napunkat. Új helyszíne (az esős idő miatt) a Páter Bárkányi János Gimnázium tornacsarnoka! Köszönjük, Igazgató Úrnak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a csarnokot! Kezdés: 15 óra! Zárás úgy, hogy aki akar, ideérjen az esti Misére! Ez egy szép lehetőség az együttlétre mindnyájunk számára! Lesz játék, mozgás, kreatív szórakozási lehetőségek! Mindenkit szeretettel várunk!
- A Plébánia október 18-i, szentévi közös jubileumi zarándoklatára, Bodajk Mária-kegyhelyére és a kamalduli remeteség meglátogatására való befizetéseket még nem mindenki rendezte! Kérjük, tegyétek meg! Jelenleg vannak várólistások is!
- Szeptember 19. és 21. közöttVác és a Váci Egyházmegye lesz az idei Katolikus Társadalmi Napok, azaz a KATTÁRS házigazdája.
A rendezvény pénteken konferenciával emlékezik a Laudato si enciklika megjelenésének 10. évfordulójára.
Szombaton CSALÁDOK és KÖZÖSSÉGEK FESZTIVÁLJA színes programkínálatával a család minden tagjának szól: gyerekprogramok, kézműves foglalkozások, interaktív bemutatók, színpadi produkciók, kultúrtörténeti és lelki tematikájú előadások, zenei koncertek.
Erre az alkalomra megnyílik a Püspöki palota kertje is.
Közben a székesegyház előtti téren segítő-karitatív munkát végző egyházi szervezetek, intézmények, közösségek mutatkoznak be, valamint lelkiségi mozgalmak, katolikus médiumok.
Ez a nap egyben egyházmegyei zarándoknap is lesz, délben szentévi búcsút nyújtó szentmisével.
Vasárnap szentmisével és további koncertekkel zárul majd a háromnapos program. Püspök atya nagy szeretettel hív mindenkit az eseményre!
Kérjük együtt a jó időt és azt, hogy a program tartalma és kivitelezése igazi tanúságtétel lehessen a köztünk megélt krisztusi szeretetről és egyházunk küldetéséről.
Hívják meg erre a missziós alkalomra bátran családtagjaikat és akár jószándékú, nem hívő barátaikat is.
Részletek a vacikattars.hu oldalon.
- Plébániai imaszándékunk: a katolikus általános iskola, gimnázium és óvoda pedagógusaiért és dolgozóiért.
- A hét ünnepei:
- Szeptember 15. (hétfő) – A Fájdalmas Szűzanya – emléknap
- Szeptember 16. (kedd) – Szent Kornél pápa és Szent Ciprián püspök vértanúk – emléknap
- Szeptenber 17. (szerda) – Szent Ferend atyánk stigmatizációja – ferences ünnep
- Szeptember 18. (csütörtök) – Copertinoi Szent József áldozópap – ferences emléknap
- Szeptember 20. (szombat) – Kim Taegon Szt. András áldozópap, Csong Haszang Szt. Pál és vértanútársaik – emléknap