Hirdetések
Évközi 4. vasárnap
Február 1.
- Ferences Rendtartományunk tartományfőnök-választó káptalant tart febr. 3-6-ig Szentkúton. Kérünk Benneteket, kísérjetek minket imáitokkal. A héten hétköznap csak esti Szentmise lesz Templomunkban.
- A Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez kötődő ünnepi Szentmisét a napján (február 2.) tartjuk, 18 órakor. A szertartás a gyertyaszenteléssel kezdődik a folyosói nagy keresztnél. Február 2. a Megszentelt Élet napja is, imádkozzunk tehát minden szerzetesért és új hivatásokért is.
- Február 3-án, kedden Szent Balázs püspök és vértanú ünnepe lesz. Aznap, valamint a következő vasárnap (február 8-án) a Szentmisék végén Balázs-áldásban részesülhetünk.
- Szentségimádást tartunk Templomunkban február 5-én, csütörtökön, 10 órától délig és 16 órától az esti Szentmise kezdetéig. Kérjük a Testvéreket, hogy iratkozzatok fel a kitett lapra, hogy mindig legyen valaki közülünk az Úr Jézus mellett. ½ 5-½ 6-ig ismét a Szent Rita litániacsoport vezet imaórát a Templomban.
- A Betegek Világnapjához kapcsolódóan február 15-én, vasárnap a 10 órás Szentmisében szolgáltatjuk ki ünnepélyes keretek között a Betegek keneté A szentséget minden kora vagy egészségi állapota miatt rászoruló hívő felveheti, aki felkészült rá (szentgyónás, szentáldozás). Buzdítunk Benneteket, hogy minél többen éljetek ennek a szentségnek a kegyelmével is, amely épp betegségeinkben és megtörtségünkben erősít meg minket. Kérjük, iratkozzatok fel a szentség felvételére a sekrestyében.
- Azok a jegyes párok, akik ebben az évben szeretnének templomunkban házasságot kötni, kérjük, mielőbb jelezzék e szép szándékukat a plébániai irodán.
- A Váci Egyházmegye szervezésében februárra újra meghirdetjük a “Hív az Úr?!“hétvégét. A hétvégére várunk minden olyan 15-25 év közti fiatal fiút, aki keresi a hivatását, igyekszik iránymutatást találni, hogy Isten milyen módon és mire hívhatja őt, legyen az akár az Istennek szentelt élet vagy a családos hivatás. Több éve, sok fiatal vett már részt ilyen alkalmon, akik közül többen megerősödtek már hivatásukban, sikerült útmutatást találniuk. Közös érdekünk, hogy minél több mély Istenkapcsolattal hivatásukban megerősödött fiatalunk legyen, hiszen ez adja egyházunk jövőjét. A következő hétvége részleteit a faliújságon olvashatjátok:
(Időpont: 2026. február 20-22.
Helyszín: Kafarnaum Hivatásgondozó Ház
2623 Kismaros, Kiskert utca 10. (Ciszterci monostor)
Jelentkezés: Urbán Gábor atyánál
Telefonon: +36304526275
Link az előjelentkezéshez: https://forms.gle/9QWwkKBCrv1MhPav8 )
- Talán nem baj, ha tudunk az egyházmegyénkben történő változásokról. Marton Zsolt megyéspüspök atya méltatása Varga Lajos segédpüspök atya nyugdíjba vonulása kapcsán:
Kedves Pap- és Diakónus Testvérek!
Kedves Munkatársaim!
Kedves Testvérek!
Dr. Varga Lajos segédpüspök, általános helynök, gyűjteményi prefektus – mivel az előző naptári év decemberében betöltötte 75. születésnapját –2026. január 25-én hivatalosan nyugdíjba vonult. Lajos püspök atyára emeritus püspökként továbbra is számítok a lelkipásztori munkában – természetesen szabad emberként, vele egyeztetve. Gyűjteményi prefektusként is folytatja értékes tevékenységét. Lakóhelye változatlan marad, itt lesz közöttünk, Vácon.
Tekintetbe véve a nyugállományba vonuló püspök azon jogát, hogy felszabaduljon a hivatalviselés terhei alól, a mai naptól, 2026. január 26-tól felmentem az általános helynöki tisztségből. Utódának Paszternák Tamás, eddigi pasztorális helynököt nevezem ki, akit a kedves pap- és diakónus testvérek bizalmába ajánlok.
Mély hálámat és köszönetemet szeretném kifejezni Lajos püspök atyának – a teljes Váci Egyházmegye nevében – azért a több évtizedes lelkipásztori, tudományos és egyházkormányzati szolgálatért, amelyet őszinte odaadással és alázattal végzett. Számítva további jelenlétére és bölcs tanácsaira, szívből kívánom, bőven legyen ideje arra, ami számára kedves, lélekemelő és igazi pihenést jelent.
Őszinte szeretettel és tisztelettel ajánlom imáiba magamat és egyházmegyénket:
+ Marton Zsolt
váci megyéspüspök
- A házszentelések január 6-tól kezdődtek. Időszaka hamvazószerdáig tart (idén február 18.), így tanácsoljuk a mielőbbi feliratkozást!
- Plébániai imaszándékunk: új, és már meglévő szerzetesi és papi hivatásokért.
- A hét ünnepei:
- Február 2. (hétfő) – Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony) – ünnep
- Február 3. (kedd) – Szent Balázs püspök és vértanú – választható emléknap
- Február 5. (csütörtök) – Szent Ágota szűz és vértanú – emléknap
- Február 6. (péntek) – Miki Szent Pál és társai, vértanúk – ferences emléknap