Hirdetések
Úrnapja
Június 7.
- Hálásan köszönjük mindazok szolgálatát, akik virágszirmok gyűjtésével, a Templom és az úrnapi sátrak díszítésével, az utak biztosításával, vagy más segítséggel szebbé, méltóbbá tették a Plébánia közös ünneplését, a Szentmisét és a körmenetet az Úr Szent Testének és Vérének ünnepé Isten fizesse meg az Úrért és a Közösségért tett fáradozásaitokat!
- A Ferences Szegénygondozó Nővérek sok szeretettel hívnak mindenkit a Ferences Betánia Otthon kápolnájának búcsújára, ami június 13-án, szombaton, Szent Antal napján lesz. Az ünneplés 14:30-tól veszi kezdetét, a Szentmise pedig 15.00-kor, melyet Ocsovai Grácián ferences testvér mutat majd be.
- Budapest után a vidéki városok közül elsőnek nálunk kerül kiállításra a frissen szentté avatott Carlo Acutisról szóló gyűjtemény, június 7 és 14. között. Mindenkit bíztatunk a megtekintésére!
- E kiállításhoz kapcsolódva vetítjük június 9-én, kedden este 18 órától a Plébánia szervezésében, a Művelődési Ház színháztermében, a Carlo Acutisról szóló filmet is. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A közeljövőben érkezik majd hozzánk a Sacre Coeur című film is. A két nagyszerű filmvetítés megszervezését hálásan köszönjük Stayerné Szabó Violettának! Hála továbbá Ónodi Kornélnak is, aki rendelkezésünkre bocsátotta a Művelődési Ház színháztermét!
- Nagyszabású Misztériumjáték előadására hívja a Váci Egyházmegye a plébániáit, szeptember 19. este! A Szent István-i alapítású, 1000 éves Egyházmegye történelmét mutatja be a színmű. A grandiózus esemény a Jubileumi Egyházmegyei és Családi Nap zárása lesz. Plébániánk mindenképpen szerepet szeretne vállalni ezen a Püspök atya által megálmodott megmozduláson, amely, igazi közösségi élményként a minket jóval túlszárnyaló Egyházba és Egyházmegyébe ágyaz bele még erősebben bennünket! Mindenkit szeretettel hívunk!
- Egyházmegyénk főiskolája, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2026/2027. tanévre felvételt hirdet a 3 éves Katekéta-lelkipásztori munkatárs és a 2 éves Hittanár-nevelő egyetemi kiegészítő szakra. Érdeklődni és jelentkezni a főiskola honlapján lehet életkortól függetlenül (www.avkf.hu; További info a tanulmányi osztályon: +36-27-511-150/401; felvi@avkf.hu). Jelentkezési határidő: június 9. A honlapon más szakokról is tájékozódhatunk, így a kántor szakról, amit szintén ajánlunk.
- Plébániai imaszándékunk: az Eucharisztiába vetett hitünk elmélyüléséért.
- A hét ünnepei:
- Június 8. (hétfő) – Prágai Szent Ágnes szűz – emléknap
- Június 11. (csütörtök) – Szent Barnabás apostol – emléknap
- Június 12. (péntek) – Jézus Szentséges Szíve – főünnep
- Június 13. (szombat) – Páduai Szent Antal, áldozópap és egyháztanító – ferences ünnep